zenész - zeneszerző - tanár
SOUNDCLOUD
Március 29. 20:00 - Bonyai Étterem
1033 Reményi Ede utca 3.
1983-ban születtem Dunaújvárosban. A Városmajori Gimnázium és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola (tanárom Héra András) elvégzése után a Magyar Rádió Hangmester Akadémiáján szereztem hangmester-hangtechnikusi végzettséget.
Zongoraművészi alap- és zongoratanár, kamaraművészi master diplomámat a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében szereztem, Dr. Réti Balázs növendékeként. 2012-ben az OTDK döntőjébe jutottam, kutatási témám a klasszikus zene és az akusztika kapcsolata volt. Számos nemzetközi mesterkurzuson vettem részt, olyan művészeknél, mint Szokolay Balázs, Némethy Attila, Gulyás Márta, Gyimesi László, Nádor György. Több kórusnál dolgoztam, mint kísérő és korrepetitor.
Jelenleg a tanítás és kamarazenélés (Ignis fatuus kamaraegyüttes) mellett zeneszerzéssel foglalkozom. Főként kórusra és kamara formációkra komponálok, de szívesen írok tanítványaimnak szóló illetve négykezes műveket is. A klasszikus zene mellett a Klezmer R’s együttes, a Sewing Fred blues trio és a Vardis Kucha georgiai népzenei együttes alapító tagja vagyok. A Klezmer R's 2001-ben megnyerte a kapolcsi Művészetek Völgye tehetségkutató versenyét.
Klasszikus zenészként főként kamara formációkban játszom. Több évnyi közös muzsikálás után Szilágyi Orsolyával (klarinét) és Hargitai Eszterrel (fuvola) megalapítottuk az Ignis Fatuus Kamaraegyüttest. Hogy még szélesebb lehetőségeink legyenek, és repertoárunkat is minél változatosabban választhassuk meg
Gyakran dolgozom kórusokkal is (Contrapunto Kamarakórus, MediCantare Leánykar, VoxInsana kamarakórus, Canterino Vegyeskar). A kóruséneklés gyermekkorom óta szerves része az életemnek. Mára ez nem csak a bariton szólam erősítését jelenti, hanem zongoristaként, szerzőként és korrepetitorként is tevékenykedem. Alapító tagja vagyok az Ardito Voice Project-nek.
A klezmer zenével 1999-ben találkoztam, mikor nővérem statiszta ként szerepelt a Madách Színház által színpadra állított "Hegedűs a háztetőn", című musicalben - ez örökre meghatározta a világzenéhez fűződő viszonyomat. Azonnal lenyűgöztek a klezmer zene harmóniái, a dallamai, a stílus lelkülete és lendülete. 2000-ben megalapítottuk a Klezmer R's együttest, és szerte az országban koncerteztünk. 2001-ben megnyertük a Kapolcs - Művészetek Völgye tehetségkutató versenyét. Több, mint 200 koncert és tíz évi együtt zenélés után az élet elsodorta a tagokat az ország különböző pontjaira. Az elmúlt években projekt jelleggel állt össze az együttes a MediCantare Leánykarral (majd Vegyeskarral) adtunk különleges műsorú közös koncerteket. 2022-ben újjá alakult a Klezmer R's és rendszeresen folytatjuk a zenélést.
Klezmer R's - YOUTUBE
A 2000-es évek elején hallottam először Tom Waits dalait. A világzene mellett a blues is egyre inkább az érdeklődési körömbe került, magával ragadott a soft-blues hangzása, a dalok mondanivalói, valamint a sanzon világa. Eleinte saját szórakozásomra játszottam ilyen jellegű dalokat, baráti körben. Jelenleg a Sewing Fred blues trioval játszunk rendszeresen.
2015-ben jártam először Georgiában és azonnal magával ragadott az ország kultúrája, tájainak szépsége, az emberek kedvessége, a finom ételek és nem utolsó sorban a csodálatos népzene, mely 2008 óta az UNESCO eszmei világörökségének a részét képezi.
2020-ban alapítottuk harmad magammal a Vardis Kucha georgiai népzenei együttest azzal a céllal, hogy a magyar közönséggel megismertessük a kaukázusi ország, Georgia (Grúzia) népzenéjét. Repertoárunk egy részét a georgiai polifon népdalok alkotják, de a modernebb és a hangszerkíséretes népzene is nagy súllyal szerepel a műsoron.
Amiket írok
Ahogy egyre inkább életem részévé vált a zene, egyre inkább foglalkoztatott a zeneelmélet. Hogy hogyan születhetnek meg bizonyos művek, milyen struktúra áll mögöttük. Mi befolyásolja azt, hogy milyen érzelmet válthat ki a hallgatóból. Eleinte főként világzenei dalokat írtam a Klezmer R's számára, majd egyre több klasszikus zenei gondolatom született. Számos NKA-s pályázatot nyertem el alkotóként.
2022-ben első helyet értem el a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet "Némafilmhez Filmzenét" pályázatán, Deésy Alfréd: A halál után (1920) című némafilmjéhez írt zenémmel.
Requiem (orchestra and mixed choir)
Sonata for bassoon or bass clarinet (with piano)
Pictures (clarinet and piano)
Trio (clarinet, flute, piano)
Stabat Mater (orchestra and womens' choir)
A halál után - némafilm filmzene (zongora, klarinét, basszus klarinét)
Ahogy tanítok
Fontosnak tartom, hogy növendékeim valóban zenélni tanuljanak, és ne „csak” a hangszeren játszás képességét sajátítsák el: Hiszen a zene fejleszti a koncentrációt, a gondolkodást, megragadja a fantáziát és hatással van az érzelmeinkre is, sokszor segíthet azokat feldolgozni.
Óráimon nagy öröm számomra látni, mikor a növendékeimnek sikerül egy-egy, általuk néha talán túl nehéznek gondolt darab megtanulása, mikor önálló ötleteket, érzelmeket mutatnak a művekben, amikor ők maguk is érzik és tapasztalják, ahogy fejlődnek.
Számomra a zongoratanítás nem csak a hangok gépies betanítását jelenti. Úgy vallom, növendékeimet a leginkább a hozzájuk közel álló darabok kiválasztásával, érzelmi világuk megszólításával érdemes motiválni, hogy a zene ne a napi nyűgös gyakorlást jelentse, hanem valóban örömöt szerezzen.
SHARE THIS PAGE!